Hajósi Péter

1985. december 30-án született Budapesten. Gyermekéveinek nagy álma a színészi hivatás betöltése volt. Jó néhány gyermek színdarab főszerepe mellett a versek írásának szeretete töltötte ki szabadidejének nagy részét, bár sajnos családja anyagi helyzete nem tette lehetővé, hogy komoly szakmai oktatást kapjon, így a zene művelése mellett maradt.
Tanulmányait marketing- és reklámügyintéző szakon végezte és önálló életét is ebben a munkakörben kezdte el. Eme tevékenységét hosszú éveken keresztül a pénzügy területe váltotta fel a bankszektorban. Szabadidős elfoglaltságai eközben is a művészet köré csoportosultak és érdekeltségi köre gondolatait folyamatosan papírra is vetette. Eleinte filozofikus írásokat készített, majd ahogyan egyre mélyebben kutatta a válaszokat az élet nagy kérdéseire, úgy leginkább a paleoasztronautika, a földönkívüli élet konspirációi és a spiritualitás jellemezte és jellemzi is munkáit.
Országszerte tart előadásokat a Sumer Szabadegyetem állandó előadójaként, amelyeknek témája az ősi tényszerű mitológiákra és a hivatalos álláspont szerint el nem fogadott egyetemes történelmi igazságokra épülnek. Előadásai és írásai leginkább a vallásos szemléletű körökben kavart már hatalmas port és felháborodást a világhálón, ennek oka az író sajátos szemléletű teóriái lehetnek, amelyet képtelenek a témával nem foglalkozó személyek elfogadni.
Előadásai mellett újabb tényfeltáró regényeket és tapasztalatai alapján készült szakirodalmakat, valamint színdarabokat készít, mindezt a spirituális gondolkodás jegyében, amelyek egytől-egyig valós, nem kitalált tényekre épülnek.
Honlapján ezekkel a sorokkal zárja saját magáról írt bemutatkozását:
„Az életünk olyan, mint a sakk. Az a nagy szerencsénk ebben a játszmában, hogy mi döntünk arról, hogy a sötét paraszt vagy a világos vezér szerepét vállaljuk e. Élj hát a saját sorsod szerint!”