Juhász István

Juhász István születtem, 1944 – ben Karácsondon, azóta itt is élek a községben.
Iskolái végzettségem: Ipari és Gimnázium. Dolgoztam helyben, Állami Gazdaságban és a Parketta gyárban, mint
termelés irányító:
Karácsond múltja gyermekoromtól érdekelt, hiszen szüleim is itt laktak dolgoztak és is haltak meg. Őtőlük hallott hagyományok és történetek elmondása keltették fel a z érdeklődést bennem, hogy a községben élők néprajzát és történetét lejegyezem, majd később a könyvekben megjelentessem. Sokat jártam a levéltárakba anyagot gyűjteni. Helyben nem volt könnyű feladat, mert a községben több kastély és úri lak volt található. A benne élő birtokos
mindegyik megkövetelte, kiszolgáló személyszettől, hogy a saját birtokán belül maradjon a szokás, hiedelem és a történtek.. Mára már lecserélték a nemeseket és a kiszolgálók személyzet is. Az élők részben most is maguknak tartják a
történeteket. Nagyon nehezen oldódnak, hogy elmondják a történeteiket.
Heves megyében több néprajzi pályázaton vettem részt, ahol három alkalommal a III. helyezett lettem. Később
történeti pályázoton vettem részt és a Puky Miklós kormánybiztos életék a feldogozásával, kiemelt I. díjat nyertem. Bátorságot merítettem és megírtam az első könyvet: Egy 48 – as kormánybiztos élete címmel. 2004-ben megjelent Karácsond Község Évszazadai c. könyvem. 2014- ben, II. Világháború eseményei Karácsondon 1944 – 45. címmel.
Nyugdíjasként élem a minden napjaimat. Karácsond község helytörténetével foglalkozom most is.