Juhos Gábor
Juhos Gábor 2007-ben kezdte el kidolgozni első valódi regényének az alapjait, előtte mindössze néhány novellája jelent meg különböző internetes platformokon. 2008-ban látott napvilágot az első történet, ami akkor a Noir York City nevet viselte, ám nem sokkal később ez egy teljes sorozat összefoglaló címévé nőtte ki magát. 2013-ban került megjelenésre a Sober Addiction című regény, ami az első valódi kiadott ugródeszkája volt a szerzőnek, ám sokkal inkább egy terápiás jellegű műként szolgált, mint valódi regényként. Ezt követte, a Loose Ends című mellékszál, ami megágyazott a Road to Redempiton-nek, ami 2015-ben látott napvilágot. 2016 elején jelent meg az első ihletésből származó Black And White Love Story, ami egy szerelmi történetet dolgoz fel, ám a motoros színtérhez visszatérve 2017 nyarán született meg a Road to Redemption folytatásaként az Old Wounds, immáron Dankó Balázs társíróval kiegészülve. Utóbbi sorozatnak még várható egy lezáró szakasza, illetve a szerző tervei szerint a későbbiekben még gazdagítva lesz a Noir York City sorozat néhány regénnyel.
A regényekben a mindennapi ember van középpontba állítva, megmutatva azt, hogy a csaták és kérdések nem mindig kívülről jönnek, hanem mindenkinek meg kell harcolnia a saját belső harcát. A jó és a rossz döntések mindennapi kihívásai vannak bemutatva, hogy egy látszólag egyszerű és világméretekben jelentéktelen esemény hogyan képes egy vagy akár több ember életét is megváltoztatni.