Kálmán Annaróza

1947-ben születtem Szegeden, és azóta is itt élek, mint hűséges lokálpatrióta.
Olvasni már gyerekkoromtól kezdve szerettem, az iskolában jó fogalmazásokat írtam, ami örömmel töltött el. Ez az érzés köszön vissza most, 70 évesen, amikor újra tollat, illetve klaviatúrát ragadhatok.
Gimnáziumi érettségim után anyagi okokból dolgozni kezdtem az adminisztráció terén, több munkahelyen. Az igazi pályám csak 10 év múltán kezdődött, óvónői diplomám megszerzésével a Szarvasi Főiskolán. 34 évesen lettem feleség és anya. A családi boldogságnak 8 év után egy autóbaleset vetett véget, melyben elvesztettem férjemet. 12 éve óvónőként mentem nyugdíjba.
Egy váratlan fordulatnak köszönhetően alkalmam nyílt régi képességeim felélesztésére. Jelenleg a „Régiségeknek” c. blogba írogatok, immár két éve. Néhány írásom a nap blogja lett. Kedvenc témáim a családom történései, valamint utazásaim. A blogban megjelent írásaimat szedtem egy csokorba Az időskor felszabadít c. könyvemben.
Az írás új színt, szellemi izgalmat hozott az életembe.