Majnik József

Egykor a halottat otthonában ravatalozták fel, és a szülés örömét-kínját is otthonában élhették át anya és gyermeke. Én ennek a kornak utolsó perceiben születtem a cserhát dombjai között megbúvó faluban.
Meghatározó élmény volt gyermekkoromban apám és anyám tudás utáni vágya, az egyetlen lehetőség a paraszti létből való kitörésnek. Szüleim 50 évig fogták egymás kezét. Hálás szeretettel gondolok rájuk, ma már irigykedve is.
A sors teret nyitott nekem is, felajánlotta a lehetőségeket. Küldött embereket, akik vállán állva messzebb láthattam. A Duna partján elterülő, püspöki székhellyel büszkélkedő városban érettségiztem. A kollégiumi élet megadta, pótolta mindazt a jót és rosszat, amitől a zárt faluközösség addig megóvott.
Ötvenen túl a sors felajánlotta nekem is az új kezdés lehetőségét. Szabaddá tett munkahelyi és szakmai kötelezettségek, üres viták és időt rabló bizottsági ülések nélkül. Újra vidéken élek, szeretek a kertben turkálni és hosszú gyalogtúrákat tenni. Gyermekeim és unokáim mellett a magány szeretete talán az egyetlen, amit átmentettem az előző életemből.
Valamikor egy huszonéves fiatalember sorokat rótt egymás alá. A fiók ezekből alig őrzött meg valamit. Pár éve ingerelt fel újra a tiszta papír.
Az írás gazdagítja azt is, aki ír. Mint a tanárt, akinek fejében a saját előadásán születhetnek a legnagyszerűbb új gondolatok.