Pók Katalin

A DE. Filozófia Tanszékén, a 2003/2004-es tanévben PhD Abszolutóriumot nyertem. Disszertációm témája a posztmodern gondolkodás kialakulásának kutatása volt, ami 2011-ben „Istentelen nagy szabadság” címen jelent meg. Elsősorban azt kutatom, mit jelent keresztény kultúránk számára a jelenleg már köznapi szinten létező posztmodern gondolatiság. Míg a múlt század elején csak a filozófiában, az ókortudományban volt jelen, később minden tudományba bejutott, gyermekeink már ebbe születnek bele. A posztmodern gondolkodás kezdetei a XIX sz. filozófiájában jelentek meg, szoros összefüggésben a keleti vallások Európába való bekerülésével. Első könyvem így főként Schopenhauer, Nietzsche (későbbiekben C. G. Jung) életművével foglalkozik, akik a keleti vallásokat beépítették a nyugati szellemi életbe. A XX. században először a nyelvészet, filológia, ókortudomány területén indult meg az archaikus kor felélesztése, ami nagy hatással volt, a keleti vallási értékrelativizmus gondolkodásunkba való beépülésére. Így lett a posztmodern gondolkodás a mindennapi életünk részévé, melynek legjellemzőbb vonása az értékrelativizmus. Kutatom a humán tudományokba bekerült posztmodern és keleti gondolkodást, párhuzamban eredeti kultúránkkal, a kereszténységgel. A múlt század eleji vallástudósok, (különösen Mircea Eliade) a „szent dialektikáját” akarták érvényre juttatni, ahol az archaikus kor vallásai (Egyiptom, Babilon, India) ugyanolyan szentségek, mint a zsidó-kereszténység. Ezzel hozzájárult a vallási relativizmus a minden vallás egyenlősége, a „minden út ugyanoda vezet”, posztmodern ideájának kialakulásához. E gondolkodásmóddal azonban a mi keresztény kultúránk alapját képező Szentírás szemben áll. Tanulmányaimban bemutatom a keleti vallásokat kutatóink szemüvegén keresztül és a vele antagonisztikus ellentétben álló biblikus nézőpontot. Kutatási területem főként Egyiptom, Mezopotámia, India vallásai, tehát az önmegváltás keleti archaikus paradigmái, párhuzamban a jézusi megváltás történeti paradigmájával. Ebben a témában a legújabb 3 könyvem: „A posztmodern kultúra hatása a humán tudományokra”, „A világ két „törvénye”: A reinkarnáció és az egyetlen élet paradigmája”, „Egyiptom a posztmodern korban”.