Nyári lazulásnak vége, munkára fel! - Pályázat könyvkiadás támogatására

Pályázz most és add ki könyved!

A Nemzeti Kulturális Alap Könyvkiadási kollégiuma évente kétszer, egyszer az év első negyedében és egyszer nyár végén szokta kiírni pályázatát, melyek - értelemszerűen - új könyvek kiadásának támogatására íródnak. Idén sincs ez másképp: az augusztus 21-én megjelent kiírásra a pályázatokat szeptember 22-ig várják.

A szokott módon 4 témában pályázhatnak az érdeklődők hagyományos, nyomtatott formátumban való könyv kiadásának támogatására.

A pályamunkában szereplő mű lehet:
  1. művészeti tárgyú, illetve a különböző művészeti területekhez kapcsolódó, azokat bemutató, értelmező, értékelő,
  2. magyar szépirodalmi,
  3. tudományos ismeretterjesztő,
  4. gyermek és ifjúsági.

Az egyes témák pályázati keretösszege különböző, 10 - 40 millió forint között mozog, ami nem csekély összeg.
A pályázatok beadása nevezési díjhoz kötött, ennek összege az igényelt támogatás 1%-a, de minimum 5000 Ft.

Ha jól jönne egy kis anyagi támogatás, némi plusz motiváció, mi mindenképpen ajánljuk a pályázaton való részvételt és szívesen segítünk, akár a pályázat elkészítésében is!

A pontos kiírás és pályázati feltételek megtalálhatók az NKA honlapján

További kérdéseiddel fordulj hozzánk bizalommal a magankiadas@mybook.hu címen.

Címkék pályázatok, tippek könyvkiadáshoz

Kapcsolódó bejegyzések

Ha magánkiadásban adod ki a könyved, a munkafolyamatokat és természetesen a költségek alakulását is neked kell felügyelned. Sorravesszük a könyv elkészültéig vezető főbb lépéseket, hogy lásd, nagyjából milyen kiadásaid lesznek.

2017/03/19
6150

Könyvek, amiket már kiadtunk