Lét paradoxona – Amikor az embert a lét értelme foglalkoztatja a legjobban

Köszöntöm az Olvasókat!

Sokan keresik a választ az élet értelmére. Különböző területekben látják a megoldásokat. Van, aki a fizikában, van, aki a matematikában, van, aki a kémiában, van, aki a biológiában, van, aki a vallásban és van, aki az ezotériában. Az elménkben megtalálható a válasz, azonban csak eléggé el kell gondolkoznunk ahhoz, hogy az tisztán értelmezhető legyen számunkra. Egyesek azt hiszik, hogy az élet értelmére jobb nem rájönni, mivel ha megtalálnánk az élet értelmét, akkor már nem lenne mi értelme élni. Ez már maga egy paradox, de ez nem a lét paradoxona. Az ősember annak idején úgy ébredt öntudatra, hogy képessé vált megkülönböztetni magát a környezetétől. Az agya gyakorlatilag egy hálózat, amely lemodellezi az őt körülvevő világot. Ez a modell semmiképpen sem lehet pontos. Méghozzá azért nem, mert az emberi érzékszervekkel nem lehet elég információt gyűjteni a környezetből, mellesleg az érzelmek akadályozzák az objektivitást. Nincs ahhoz elég érzékszervünk, hogy minden információt összegyűjtsünk ahhoz, hogy teljesen modellezni tudjuk a környezetünket. Azonban az érzékszerveink szándékosan korlátozott számban vannak, mivel túlzottan sok érzékszerv leterhelné a szervezetünket. Az emberi szervezetet úgy találta ki az evolúció, hogy a környezetében megfelelően tudjon élni és nem arra, hogy tökéletessé váljon. Azonban mintha az emberiség afelé haladna, hogy halhatatlanná váljon. Ha feltalálnák a halhatatlanság szerét, akkor az élet szinte nem érne semmit, mivel nem lenne mit veszteni az embereknek. Ha nem lenne mit veszteni, akkor az életben semmi sem nyújtaná a lét izgalmát, így már maga a lét is megszűnne olyannak lenni, amilyennek lennie kell. Viszont az emberiség mégis önmaga tökéletesítésére törekszik, azonban azt a célt valójában nem akarja elérni, mivel ha elérné, megszűnne az a lét, amit meg akar őrizni örökre. Azonban erre a legtöbb ember nem jön rá, mert az agyuk nem arra lett kitalálva, hogy erre rájöjjenek, hanem hogy önmaguk tökéletessé válásában részt vegyenek. A megoldás lehetne az, hogy az emberiség elhitetné magával, hogy valójában nem is halhatatlan, azonban ez csak olyan feltételek mellett működhetne, amelyek szintén megszüntetnék a létet. Ha az emberek azt hinnék, hogy amit tesznek, az veszélyes és miután megtennék, rájönnének, hogy az nem veszélyes, máris rájönnének arra, hogy halhatatlanok. Viszont ha kitörölnénk a memóriájukat, akkor önmaguk egy részét veszítenék el. Ebből következik, hogy a lét csak akkor lét, ha elveszíthető, viszont a létet meg akarjuk őrizni.
A létet csak akkor tudjuk megőrizni, ha nem akarjuk megőrizni.

Van, amikor az ember egész életében próbálkozik azzal, hogy érvényesül-jön a munkában, a mindennapokban, de másra hivatott. Ekkor van, hogy odafordul az ég, az Univerzum, a magasabb rendű ’Lapis Philosophorum’ bölcsességek felé, ki arra rendeltetett és elkezd a lét, az élet-halál és a szeretet filozofikus kérdései után kutatni.

Számtalan témakörrel találkozhatunk e publikációban, úgymint; elme rendhagyó működése, érzőgondolkodás fogalma, élet-halál kérdésköreinek paradoxonai, szeretet filozófiája, valamint robotinvázió és gépies világ is. E gondolathúroknak egy a közös nevezője: a LÉT KUTATÁSA!

„Kizárt, hogy aki 100 év múlva olvas egy jó könyvet, ne találkozna az író lelkének egy darabjával!”