Volt egyszer egy Nusi néni

Korai egri emlékeimben úgy él a dolog, hogy Nusi néni volt, és kész. Mintha mindig is lett volna körülöttem, mióta világ a világ. Betoppant az életembe, mint a mesében a nevelőnő úgy, hogy én nem is emlékszem az érkezésére. … A lehetőség, aki megjelent egy ismeretlen asszony képében, mint akit pont hozzánk küldtek, szándékkal, hogy segítsen. Mintha egy mentőangyal jelent volna meg… nálunk a Széchenyi u. 52-ben. Ő volt az, Nusi néni! Hogy is volt ez valaha? Nusi néni. A rózsadombi villa. De hol volt az a villa? Az a sokszor emlegetett villa? Ki volt igazából Nusi néni? Milyen lehetett, mielőtt mi megismerhettük? …egy nagy fekete márványtábla képe… Az első oszlop elején azonban három ismerős név látványa szinte mellbe vágott. Itt vannak! Ők azok! Nem lehet más, csak ők! A mai II. kerület Frankel Leó utca 49. számú zsinagóga ház kapualjának falán található meg az a tábla, ami elemi erővel indította el bennem a kutatás folyamatát utánuk. Minden ízemben reszketve olvastam neveiket a táblán, hihetetlennek tűnt, hogy ott és így “találkoztam” szeretett Nusi nénimmel, akiről…” megírtam ezt a régi emlékekből álló visszaemlékezést abban reménykedve, mások is szívesen olvassák egy őszinte, tiszta és gyermeklelkű ám meggyötört ember sorsát. Leírtam, amit csak én írhattam meg róla. Mert rajtam kívül nincs már más, aki ilyen közeli kapcsolatból ismerte őt. Mert fel kellett fednem a múlt apró részleteit, mint mikro történelmet róla, aki csak egy volt a sok millió emberből aki átélte, végigszenvedte de a jobb időkben élvezte is az életet. Aki másokkal együtt szintén nem kerülhette el a saját sorsát. Aki saját bevallása szerint sem volt rosszabb másoknál, ám tapasztaltuk, hogy sokszor sokkal jobb volt azoknál. Mindenképpen megérdemelte, hogy sorsa fontos részleteit láthatóvá tegyem mások számára.