Vasparázs

Tudtad-e, hogy a kovácsmesterek egykor gyógyítók is voltak? Innen ered a „hályogkovács” elnevezés… Japánban pedig a kardkovácsok mint papok jelentek meg, hogy szent rítusok közepette kardot kovácsoljanak. A kardkovács ilyenkor imáiban kérte az Isteneket, hogy segítse abban, hogy tökéletes munkát alkothasson. Ha kérése meghallgatást nyert, a kard lelket kapott. Az ottani hitvilág szerint a kovácsok összekötők az isteni, és a földi lét között. Ezért aztán a mester az őselemek, és az éter segítségével létre hozhatja az isteni fegyvert, a szamurájok kardját.

Talán ilyen az igazi művészet is, ami nem rímfaragás, divat-hullámlovaglás, darabáru.

És most itt egy ember, aki nevében is Kovács. Ebben a könyvben kovácsolni kezd, komótosan, nyugodtan, áhítattal. És a vas megolvad keze nyomán, hogy izzó, meggypiros színben pompázzon. Kiég belőle minden szenny és salak. És az életre kelt vasparázzsal együtt megjelennek a hangok, és a szikrát hullató fény, mellyel a dolgok láthatóvá válhatnak.

Versek, dalszövegek, novellák sorakoznak e könyvben, melyek az olvasó után nyúlnak, hogy visszavezessék őt az egyetemes emberi értékekhez. Átjárja az írásokat az élet szeretetének és tiszteletének hangsúlyozása, a saját belső út megtalálásának fontossága, az embernek, mint halhatatlan szellemi lénynek feladatai és kötelességei önmagával, és az őt körülvevő világgal szemben.

Álljunk hát meg egy pillanatra, és nézzük meg: ki ez, és mit akar nekünk mondani ez az ember…